Kedves Mosolygós Barátaim !

Sokat gondolkoztam azon, hogyan adhatnék  még többet  az embereknek abból, amim van. Először is magamba kellett néznem, hogy ténylegesen milyen kincsek lapulnak lelkem mélyén, mi van nekem olyan, ami megosztható, többszörözhető. Így találtam néhány olyan

5 – letet, amivel sok pozitív pluszt tudok adni környezetemnek, ráadásul az ország bármely pontján megvalósítható. Ez már tőletek függ, kinek mire van ideje, lehetősége…

ÉN SEGÍTEK NEKED !

TE SEGÍTESZ MÁSNAK !

MI SEGÍTÜNK EGYMÁSNAK !

 

MONDD EL MEGHALLGATLAK …

 

Tapasztalatom alapján  hiányzik az emberek, családok, barátok, munkatársak életéből a kommunikáció. Sőt, eleve hiányoznak a kapcsolatok, a mikro-makro közösségek. Az emberek tele vannak félelmekkel, szorongásokkal vélt és valós sérelmekkel. Főleg, a kommunikáció hiányából adódóan sok bennük a félreértés, a vélt sérelem. Az utcán, járműveken leszegett fejű, mosolytalan, zavart tekintetű emberekkel találkozunk. Lassan már senki sem néz a másik szemébe….

Szabadidőmben lehetőséget adok mindenkinek arra, hogy elmondja azt, ami a szívét nyomja. Fontos, hogy érezzék, kíváncsi és nyitott vagyok rájuk, megértem őket …. Mire „kibeszélik” magukat megkönnyebbülnek, és többnyire a megoldási lehetőségeikre is rájönnek… és hát hatalmas terhet tesznek le. Látható, érezhető a megkönnyebbülés, szelídülnek a vonásaik, oldódik a testbeszéd szorongása, a  meghallgatás közepétől már a szemembe néznek és várják a megerősítést a biztatást, a megértést…

A beszélgetések végén mindig húzatok velük egy MAI NAP ÜZENETE kártyát, ami döbbenetes módon személyre szabva adja meg a továbblépésre, a pozitív ráhangolódásra a választ. Egy pakli kártyában 50 lap van, és mindenki azt vonzza ki belőle, amire éppen szüksége van.

Ezekből a meghallgatásokból 4 fiatal döntött úgy, hogy tovább küzd, nem lesz öngyilkos… Ebből kettő a pszichiátriáról jött be hozzám .

(Előtte nem ismertem őket, de mivel „nyitva volt az ajtóm előttük „  így megtaláltak ), és ma már gyógyszert sem szednek. Az öröm híreikkel is megkeresnek. Egy hölggyel, aki a fiát és a férjét is elvesztette egymás után, sikerült feldolgoznunk a gyászt… Egy másik hölgy is megértette, hogy van tovább élet a fia elvesztése után…

Egy fiatal hölgy, akit a szülei csecsemőkorában a menhelyen hagytak, megtalálta élete értelmét, meg tudott bocsájtani és a barátját is elhozta… a barátja  azóta is jár hozzám „beszélgetni”… és még sok-sok eset, „ akiket csak meg kellett hallgatni.

 

KÖNYV BÖRZE

 

Szalonomban közkinccsé tettem azokat a könyveimet, amik a pozitív gondolkodással, a spiritualitással kapcsolatosak. Elég sokat gyűjtöttem össze belőlük éveim során. Nagy örömmel fogadta a környezetem ezt a felajánlást, mivel elég drágák a kiadványok, sokuknak nincs lehetőségük a megvásárlására. Sőt, már többen hoznak be olyan kiadványokat, amik nálam nincsenek, és ők is felajánlják a köz javára. Sőőőt már keresnek is célirányosan egy – egy kiadványt, hogy esetleg van-e valaki birtokában az a bizonyos könyv…

Ma egy vendégem nekem adta kölcsön féltett kincsét –

 Dan Millan : Erre születtél

Mit mondjak, nagyon jól esett !

 

ÜLDÖGÉL-Ő

Következő a célja :

GYERE BE (Akár ebédidődben is ) – MARADJ ITT – ÜLJ LE – LAZULJ KI – ENGEDD EL MAGAD – HÚZZ EGY MAI NAP ÜZENETÉT – OLVASD EL ÚJSÁGAINKAT – HASZNOS INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ MAGAZINJAINKAT ….

Legyen egy békés, nyugodt időtöltésed a mindennapok rohanásában….

Mindig gyújtok egy szál fahéjas füstölőt, egy kis mécsest és közben szól a relax zene. Tisztított vízzel vagy teával kínálom vendégeinket. Már ennek kapcsán kialakult a relax CD-k cseréje és gyógynövény tea csere – bere…

 

POZITÍV PLUSZ MINDEN NAPRA

Szalonunkban egy kis kosárkában kirakom a pakli Pozitív Plusz kártyacsomagunkat, melyből bejövetelkor húznak vendégeink egy MAI NAP ÜZENETE kártyát. Majd elolvassák azt az üzenetet is, amit naponta cserélek a Pozitív Plusz Táblánkon. Nagyon szeretik ezt a pozitív gesztust. Sokszor ebédidőben is beszaladnak egy kis pozitív pluszra. Van, hogy elhozzák magukkal munkatársaikat, barátaikat, szomszédjaikat.... Néha igazi kis méhkas alakul ki, mert mindenki kíváncsi arra is, hogy a másik mit húzott, és máris beindul a kommunikáció még idegen emberek között is . Mellesleg megjegyzem, a kártyák a jól beindítják a munkahelyi kommunikációt, javítják a munkahelyi légkört.

 Megfigyeltem, amikor elolvassák az üzeneteket, mindig mosolyognak. Hááát már csak ezért is megéri ez az apró figyelmesség. Lehet, hogy ez az első mosoly vagy tán az egyetlen a napi rohanásban… de ez biztos…

Aztán egyszer csak igény lett arra, hogy vendégeink is elvigyék saját munkahelyeikre ezt a POZITÍV PLUSZ csomagot és terjesszék vele a mosoly vírust.

Ma már több MOSOLYGÓS ÓVODÁNK, ISKOLÁNK, BÖLCSŐDÉNK,MUNKAHELYÜNK, ÜZLETÜNK, ÉTTERMÜNK, CUKRÁSZDÁNKésatöbbi… vannak, ja és a legfontosabb MOSOLYGÓS CSALÁDOK…

Bővebben olvashatsz erről az ÜZENŐFALUNKON.

VÁRJUK VÉLEMÉNYEITEKET, ÖTLETEITEKET, TAPASZTALATAITOKAT – ÍRJATOK ! ! !

 
 

VISSZANÉZ – Ő

2013-07-13

 

JÓ A HÍR ?!

 

Ádámkám azóta leállamvizsgázott, megkapta azt a munkát, amit szeretett volna, és teli van életenergiával… még az „igazi” várat ugyan magára, na de kérem, nem lehet mindent egyszerre, mert akkor miért- kiért  küzd tovább… ő volt az egyik öngyilkos jelölt…

Tamás is rendezte a megrekedt kapcsolatát, bár még nyalogatja a sebeit, de már nyitva áll az új lehetőségek előtt. Vannak nyitott ajtók és ablakok számára… Most épp a gerincét „kovácsolgatom”, mert nála nem segít a pátyolgatás, „lökni kell” rajta hármat, hogy kettőt előre lépjen, de már nem adja fel… mindig időben nyit rám ajtót, és mindig sokkal magabiztosabban távozik… ő volt a másik öngyilkos jelölt…

Mara változó kedélyállapotban van, folyamatosan keresi önmagát, de már legalább keresi, mert amikor először találkoztunk, már semmit sem akart az élettől… Most neki kell megtapasztalni azt, hogy a másik nem játékszer, hogy a másik érzelmeit nem szabad letiporni… hogy visszajön a bumeráng…

Közben megjött Vali, aki nagyon zárkózott volt, ma már tudom az egész életét… ő kemény csaj, nem igazán kényeztette el az élet, de bennem megbízik, és kibeszéli magát nálam… és neki ez most elég, meg egyébként bízik a jövőjében…

Aztán Ani is lépett biztatásomra, nem is kicsit, ő egyszerre lépte meg a sok halogatást… váltott munkát is, párkapcsolatot is… még súlyproblémával, és az anyaképpel küzd… de küzd…

Ági, három gyermek édesanyja, kövéren és depressziósan talált rám, de mondhatom azt is, hogy a férje talált meg , és nagyon kérte, hogy segítsek a feleségének mint a súlyproblémájában, mint a depresszióban. Húúúú, Ági nagyon sérült és zárkózott volt, még gyermekkorából hozta magával a rengeteg sérülést. Benne vélt és valós sérelmek együtt kavarogtak. Sikerült elnyernem a bizalmát, és csak ontotta és ontotta magából a titkait, a szorongásait, a fóbiáit, olyan mélyre temetett dolgokat, amit még soha senkinek nem mondott el. Már számolta, mint egy gyerek, hogy mikor jön hozzám. Mindeközben olvadt le róla a plusz súly, frizurát változtatott, szinte teljesen kicserélődött. A párom a kúra elején találkozott vele, meg egyszer úgy a közepén, és hangosan rácsodálkozott Ágira, hogy milyen jól néz ki, egy mosolygós szempár nézett rá, a riadt tekintet és a görnyedt testtartás már a múlté és rengeteget csacsog. Összehoztam néhány nagyon pozitív vendégemmel is, teljesen kinyílt számára a világ. Ági még azonban úgy gondolja, hogy ő mártír a családjában, próbálom vele megértetni, hogy sokkal inkább önző, mert magához akar láncolni mindenkit.

… Most ott tartunk, hogy ne ragaszkodjon a múltjához, engedje el azokat, és ne vállalja az áldozati szerepet – mert az ÁLDOZAT SZÜLI A TETTEST -, és engedje saját útjukra a gyermekeit, ne szolgájuk (áldozatuk) legyen, hanem segítsen nekik önállóvá válni, készítse fel őket az életre..

 

Egyre többen találnak meg azzal a titkolt problémával, hogy nem szeretik az anyukájukat, nem érzik jól magukat a közelében, inkább kerülik a vele való találkozást, de ha mégis… majd megfulladnak a közelében… Úgy érzik, hogy az anyukájuk leszívja az energiájukat, hogy nagyon negatívak ezek az anyák, és a gyermeküket saját tulajdonuknak tekintik… nem tudják elviselni gyermekeik önálló életét… Nem tudom, hogy ez a jelenség új-e, vagy régóta elfojtott probléma… azt hiszem az utóbbi, mert többen már  „idősebb gyermekek”… lehet, hogy ez az anya karma… ? Az biztos, hogy minden, ami irritál minket bennünk van, és ezek az anyák kitartóan tartják nekünk ezt a tükröt…

TÜKRÖM – TÜKRÖM MOND MEG NÉKEM… csak ne felejts el belenézni a tükrödbe…

Egyre kevesebb időmből, azért szakítok lehetőséget arra, hogy LEÜLJÜNK és MEGHALLGASSAM ŐKET…. Legutóbb, épp otthoni nagytakarításom közepette volt rám szükség… de megoldottuk… mert lehet, hogy másnap már nem lett volna megoldás…

Figyeljetek Ti is a környezetetekben élőkre, mert sokan várnak egy pozitív gesztusra, egy mosolyra, biztatásra, egy kis meghallgatásra, megértésre… ÜLJETEK LE és HALLGASD MEG ŐKET – ÉLETET MENTHET !

 

 

VISSZATEKINT – Ő

 

 

 

Kedves Mosolygós Barátaink ! 

 

Először is szeretnénk megköszönni Nektek azt a négy évet, amiben biztattátok támogattátok, kezdeményezésünket.

Úgy érezzük, hogy nektek is meg magunknak is tartozunk egy kis „számadással”.

Örömmel tapasztaljuk, hogy van igény a „mosoly vírusra”, és gyorsan terjed. Nagyrészt köszönhetjük ezt dr. Domján Lászlónak és Sólyom Ildikónak , akik első perctől kedve programunk mellé álltak, és a mai napig folyamatosan támogatják, szponzorálják összefogásunkat.

Azóta már szinte minden szinten, és helyen működik POZITÍV PLUSZ jelképrendszerünk.

Sokan használják jelképeinket magánemberként – nálam mindig van egy pakli kártya, és találkozásaim, beszélgetéseim alkalmával „megkínálom” a beszélgető partnereimet, barátaimat egy „pozitív gondolattal”és az ő örömük, mosolyuk egyből visszaszáll rám.

Alkalmazzák üzletemberek, cégek is, akik tárgyalásaikat egy napindító pozitív üzenettel kezdik, és így mindjárt kötetlenebbül, fesztelenebbül tudnak tárgyalni.

Tréningek  kezdeti feszültségeit oldják a pozitív plusz kártyáinkkal, de nagyon jól működnek tanmeséink is.

Családok jelzik vissza, hogy reggel mindenki húz egy személyre szabott napindító üzenetet, utána pedig megnézik a POZITÍV PLUSZ táblára kitett pozitív gondolatot is. Úgy indítják családok a napjaikat, hogy otthon jól „feltankolnak” pozitív megerősítésekkel. Vannak esetek, amikor a gyerek szól az anyukának, hogy elfelejtette kitenni a mai napi üzenetet.

Egy orvos házaspár mesélte, hogy reggel kihúzzák a mai nap üzenetét, és a tea mellett megbeszélik, hogy ugyan miért pont azt húzták ki.

De többen, több területről  is visszajelezték a Pozitív Plusz jelképrendszerünk napindító pozitív hatásait.

Munkahelyeken különösen hatékony a jelképrendszerünk. Első körben kihúzzák a napindító pozitív megerősítéseket… és hát arra is kíváncsiak, hogy mit húzott a másik, és persze azt is tudni vélik, hogy a másik miért pont azt húzta ki.

Naaa szóval, száz szónak is egy a vége – ezáltal magasabb szintre emelkedik a munkahelyi kommunikáció , és egymásra is jobban odafigyelnek az emberek.

Üzletekben, éttermekben, cukrászdákban, pékségekben is működtetik a jelképrendszerünket. Jelzik a vendégeknek, vásárlóknak, hogy menjenek be, és húzzanak egy jókívánságot… Ugye milyen jó pofi ! :)

Aztán van mosolygós Kórházunk és Rendelőnk is.

Egyre gyakrabban találkozhatsz az utakon is, autók hátsó ablakára kitett mosolygós logónkkal vaze és egyéb válogatott társai helyett.

De talán a legbüszkébbek a Mosolygós Intézményeinkre vagyunk. Tavaly, a mosoly világnapján avattuk a média jelenlétében a Mosolygós Iskolánkat, Óvodánkat és Bölcsődénket.

Különösen fontosnak tartjuk az intézményekben a pozitív gondolkodásra hangolódást, annak megerősítését, netán a mindennapjaikba való beépülését. Nagyon  fontos, hogy a pedagógiai  intézményeinkben dolgozók köre is kapjon napindítóként egy – két pozitív gesztust, mert csak attraktív, mosolygós emberek tudnak pozitív energiát adni. Ugyanakkor az intézményekben kölcsönhatásban van egymással a gyermek – szülő – pedagógus. Itt még lehet pozitív irányba „terelődni” , sőt kell, mert a mi és országunk jövője már a felnövekvő gyermekeink kezében van, és ezért nagyon fontos, hogy gyermekeink pozitív énképpel, egészséges identitás tudattal bírjanak. …. És talán erkölcsileg, az a jövőkép is fontos, hogy az idős emberek ( szülők, nagyszülők ), ne öreg és beteg embernek minősüljenek, hanem bölcsnek és tapasztaltnak, úgy mint régen…

Külön szeretném kiemelni az INTERAKTÍV EMLÉKKÖNYVÜNKET, ami ösztönző lehetőséget nyújt ahhoz, hogy gyermekeink a pozitív értékeik mentén írják ki magukból a diák éveiket, és egyben ráirányítja mindnyájunk figyelmét az erkölcsi, érzelmi , esztétikai , művészeti és hazafias nevelés fontosságára.

Egyik szülő éppen a gyermeke mosolygós óvodájában találkozott ezzel az összefogással, és felajánlotta szponzori segítségét, sőt a másik gyermeke bölcsődéjét is ellátta a pozitív plusz jelképrendszerrel.

Többen megkeresnek minket együttműködési és csatlakozási szándékukkal egyaránt.

Külföldön élő magyarok is üdvözölték kezdeményezésünket, és csatlakoztak összefogásunkhoz…

 JÓ A HÍR!

Siófokon a Krúdy Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola és Szakközépiskolájában a 2014 –es tanévet úgy indították, hogy napindítóként 7:50 órakor a nevelőiben, az aulában és az osztálytermekben 5 percre megszólal egy klasszikus zene modern feldolgozásban, alatta napindító pozitív üzenet, összekötve az aznapi jeles eseményekkel, híres emberekkel. Az intézmény bejáratánál Magyarország mosoly logója – ők festették - fogad mindenkit.

Így is lehet …

 

Örömmel jelentem, hogy a pozitív összefogásnak, a pozitív híreknek is van hírértéke, és bizony egyre többen felfigyelnek és keresnek a médiából is minket !

Tavaly, a Mosoly Világnapján Péczeli Dórával volt egy órás élő beszélgetésünk a Kultúr fitnesz – ben fő műsoridőben.

+ 1 JÓ HÍR !

Bárhol, bármikor, bárki működtetheti mosolygós jelképrendszerünket!

 Bővebben referenciáink menüpontban.

HÁÁT ÍGY TERJED A „MOSOLY VÍRUS” !

Reméljük, titeket is megtalál minél előbb !

 

MOSOLYGÓS SZÉP NAPOKAT KÍVÁNUNK !

 

Éva & Imre

Facebook oldalunk

Az oldal QR kódja